Június 5.

Öhm... Most vagyunk ott, higy már csak egyetlen egy esélyünk van, de... Jó, igen arra nincs magyarázat, hogy egész végig rohangáltunk, ugráltuk, beugrottunk a portáshoz... De attól ez még nem nevezhető vendég zavarásnak, ugye? De hát... Öt évesek kergettek. Na, jó mindennek meg van a maga története.
Az egésznap úgy kezdődött, hogy bekopogtattak az ajtónkon.
- Arg... - morogtunk.
- Nyissa már ki valaki - nyöszörgött Zoli.
- Jólvan - feleltem. Kikászálodtam az ágyból, és kinyitottam az ajtót.
- Oh, elnézést a zavarásért - kezdte egy nő, aki a fián tartotta a kezét. Mögötte még két fiú mosolygott rám.- Csak mára szeretném, hogy vigyázzanak a gyerekekre.
- Ööö... Rendben - bólintottam félálomban.
- Ő itt Flórián - mutatott az előtte álló fiúra. - Ő Sanyi - mutatott a bal oldali. - Ő meg Dórián.
- Oké. És mit kell csinálnunk? - kérdeztem naivan.
- Csak vigyázni rájuk, és hát.. Minden mást.
- Jó - bólintottam. - Mikor jönnek vissza?
- Este 6 körül.
- Rendben - bólintottam.
- Akkor én - puszilta meg a fiúkat. - Megyek is - mondta. - Mégegyszer köszönöm, szia.
- Hello - köszöntem vissza. - Öh... Gyertek be - mondtam. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen kis ördögökről van szó... Azt gondoltam, ha valami probléma is lesz, hatan vagyunk 18,19 évesek, ők meg hàrman... És csak öt évesek.... Ááh... Ezek.. Ezek rosszabbak, mint Voldemort! De komolyan! Inkább lennék Harry Potter, minthogy megint ilyet csináljak. Na, de... Hogy miért is vagyok ilyen tapasztalt?
Mikor bevittem a fiúkat a szobába, már ott elkezdtek engem "terrorizálni" vagyis nekem estek.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! - síkitottam.
- Mi a jó édes retek?! - csattant fel Zoli.
Mikor meglàtta, ahogy a három kicsi lefog a földre és konkrétan fogolyként tartanak, rögtön felpattant, és odajött.
- Na most kisfiúk kipróbáljuk mi az a telefonos kockulás - mondta Zoli csalógatóan és a fiúk elengettek.
Én gyorsan felálltam.
- Tessék, telefon játszatok - adta nekik a telefonját Zoli.
Kikapták a kezéből és elkezdte rajta játszani.
- Örök hàla - mondtam.
- Keltsük a többieket - javasolta. - Nehéz napunk lesz.
Gyorsan felkeltettük a többieket és felöltöztünk.
- Flórián, Sanyi, Dórián - szóltam nekik. - Megyünk le reggelizni.
Gyorsan odarohantak hozzánk. Zoli nyújtotta a kezét, hogy elvegye a telefonját, mire Sanyi kikapcsolta (!) és zsebre rakta (!!!). Zoli csak megvonta a vállát a nap végén csak vissza kapja...
Miután futottunk a kisfiúk után leértünk a reggelizőbe, és megreggeliztünk ami a kelleténél tovább tartott, mivel ezek nem mindent esznek ám meg.. Jó, hogy össze nem rágtatták velünk az ételt! De most ez halál komoly! És ez még nem minden!
Csak azt voltak képesek megenni, amit mi nem, és egy csomót hagytak belőle... Mi meg biztos nem esszük meg....
A reggeli maga a hab a tortán volt! A délelőtt még valahogy elment, mert  a telefonunkat odaadtuk nekik, hadd játszanak rajta, de a délután.... Ugye ők még ovisok és alszanak délután. Namost csak akkor voltak hajlandóak aludni, ha látták, hogy mi is alszunk. Mivel nem aludtuk ki magunkat, ezért nem is bántuk annyira ezt az egész alvásos dolgot... De aztán amire ébredtünk... Arra ébredtünk, hogy fogselyemmel (?) összevagyunk kötözve! Ez most nem vicc. Valakinek kilopták a fogselymét és egymáshoz kötöztek minket... De ahhoz képest, hogy csak öt évesek... Ahhoz képest nagyon erősen csinálták.
- Öh... Flórián, Sanyi, Dórián! - kiáltottam, mire előbukantak.
- Igen?
- Eloldoznátok?
- Nem - mondták.
- Szerintem ordibáljunk - mondtam.
- És mégis mit? - kérdezte Bendi. - Azt, hogy öt évesek fogságban tartanak?
- Mondjuk - vontam meg a vállam (már amennyire tudtam).
- Egy.. Kettő... Három...
- ÖT ÉVESEK FOGSÁGBAN TARTANAK!!!! - kiabáltuk sokszor, és egyre hangosabban, míg ki nem fáradtunk.
- Ezek amúgy hol vannak? - kérdezte Tünci.
- Gőzöm sincs - mondtam.
- Szerintem próbáljunk meg felállni - javasolta Lucus. Na most... Ha hat 18 éves össze van kötözve, erősen fogselyemmel, és próbálnak felállni... Akkor nem járnak sikerrel. Ezt tapasztalatból mondom.
Először megpróbáltunk felállni, de sajnos nem nagyon sikerült felállni. Másodszor kitörni, de olyan sok és szűk volt az egész, hogy nem nagyon sikerült. Ezután megpróbáltuk úgy, hogy előbb a fiúk, azután a lányokat húzva, állunk fel. Ez végül sikerült.
- És most? - kérdeztem.
- Keresünk egy ollót - válaszolt Marci. Szóval a kis szobában kezdtünk kutakodni, majd végül találtunk is egyet nagy nehezen. Valaki megfogta, furcsa kézmozdulattal megfordította, és elvágta a fogselymet, és kiszabadultunk. Ekkor megkezdődött az ötévesek támadása, elkezdtek szívószálból papírgalacsinokat köpködni ránk. Síkitozva rohantunk kifelé, és mikor elhagytuk a szobát elfutottunk jobbra. Éreztük, hogy követnek minket és köpködnek ránk. Lerohantuk a földszintre és beugrottunk a porta mögé. A portás először furán nézett ránk, de mikor meglátta, hogy a fiúk papírgalacsint köpködnek, ő is lebukott mellénk.
- Kik ezek a fiúk? - kérdezte.
- Flórián, Sanyi és Dórián. Egy nő adta nekünk őket oda.
- És már válaltátok el őket? - kérdezte.
- Ez jó kérdés, miért is válaltuk el őket? - nézett rám Lucus, és vele együtt mindenki.
- Félálomba voltam, felőlem a kezemet is megkérhette volna!
-  Jó, jó igazad van. Legközelebb, akkor nem Dorkát küldjük ki...
Ekkor ránk köpdösték a három ötéves a szinte összes papírgalacsint.
- Na, mi most megyünk - mondta futva Marci és már futottunk is balra...
Balra a társalgó, és a nyugdíjadok része volt, szóval... Nagyon jó helyet választottunk, remek helyet.
Öreg nénik és bácsik kiabáltak rànk, hogy mit randalírozunk itt a szállodában. És most amúgy tele van a panaszkönyv velünk, de nem baj. A társalgóban találtunk wc-t ahová bebujtunk. Egyszercsak hangokat hallottunk, az ötévesek hangját. Annyira izgultunk, hogy levegőt is elfelejtettünk venni.
Kimentek. Mi is kimentünk a fülkéből, és akkor körbe támadtak minket, míg nem egy helyre nem tereltek. Ott megint összekötöztek minket fogselyemmel. Azért nem ellenkezdtünk, mert nem akartuk, hogy nyálkás papírgalacsinnal köpködjenek minket.
Így voltunk összekötözve hatig mikor jött az anyukájuk. Mikor meglátta az egészet rögtön mindent megértett és elnevette magát. Minket kiszabadított, de még mindig nevetve. Ezután jött a fejmosás a szálloda vezetőségétől... És már csak egy lehetőségünk van... Soha többet nem fogunk gyerekekre vigyázni az fix.

Segítetek? :)

Sziasztok!
Ha megkérlek titeket két blogot megnéznétek, és véleményt alkotnátok róla? Nem baj, hogy rossz avagy negatívum a kritika, csakhogy ha újrafogalmaznám megérné-e.
  Az első: http://kizartlelkek.blogspot.hu/
A második: http://a-tizenkettedik.blogspot.hu/
Előre is köszönöm! :)
~♡Dorka♡^^~

Június 4.

Reggel azon tűnödtünk, hogy ma mitcsináljunk... Merthogy semmi ötletünk nem volt.
- Az a lényeg, hogy amit eddig nem csináltunk, azt csináljuk ma.
- Megnézem a neten - mondta Zoli.
Felnyította a laptopja fedelét, és felment a város honlapjára.
- Hát...
- Nem tanultál általánosban?! - csattant fel Marci.
- Háttal nem kezdünk mondatot.
- Jó, akkor. Has, szerintem menjünk hajókázni. Délután sétahajózzunk, este meg bulihajózzunk.
- Az jó - bólintottunk.
- De öhm... Azt ugye tudjátok, hogy én tengeri beteg vagyok, ugye? - kérdezte Tünci.
- A húgom vagy, persze, hogy tudom - mondta Lucus, mire mind elnevettük magunkat.
- Nyugi, majd megmentelek, ha Titanic lesz... - ment oda hozzá Bendi, és átölelte Tüncit...
Lucus lefagyott.
- Lucus gyere ki velem wc-re - mondtam.
- Rendben - válaszolt, én meg elhúztam a klotyóig.
- Ne foglakozz velük - mondtam miután becsuktam az ajtót.
- De... De te ezt nem értheted! Te nem vagy szerelmes!
- Tudod, hogy én ezen már végigmentem! Sokszor.... Tudod, hogy éjszakákat bőgtem, hogy majdnem elsírtam magam a suliban, hogy én ezt megéltem... Tudom, hogy milyen nehéz és szörnyű szerelmesnek lenni - mondtam.
- Jó, igazad van...
- De tudod mit? Délelőtt menjünk el valahova LB programra! 
- Tök jó ötlet! Benne vagyok!
Kimentünk.
- Délelőtt LB programra megyünk! - jelentettem be. - Ketten.
- Rendben - bólintott Zoli. - Mi meg megkeressük a kockulos szobát!
- Van olyan? - kérdeztem.
- Elméletileg...
Lementünk reggelizni, majd ketten leléptünk Lucussal. Én egy kék szoknyát, lila blúzzal. Lucus meg zöld mininadrágot, és egy sárga 'New York!' feliratos pólót. Mindketten napszemüveget vettünk, én kéket, ő sárgát. Így indultunk  el a molóra, ahol volt egy gépes jósoló bigyula és jósoltattunk magunknak. Nekem ez jött ki:
" Figyelj oda egy látszólag idegenre, mert lehet, hogy ő segít, majd neked, hogy ne legyél hajléktalan.
Szerelem :
Te nem is veszed észre, de két embernek is tetszel! Figyelj oda, és gondolkozz el az egészen...
Egészség:
A közeljövőben nem leszel beteg, de pár hónap múlva komoly betegséged lehet, ha nem vigyázol ellégé.
Pénz:
Figyelj oda, hogy ne pazarold felesleges dolgokra a pénzed, mert nem nagyon lesz bőséges a jövőd."
Igazából a hajléktalanos részen olyan jót nevettem, hogy azr hihették rólam az emberek, hogy be vagyok tépve, de nem baj... A szerelemen meglepődtem. Soha nem gondoltam magam szépnek, sőt szerintem nem is vagyok az, de oké. Az egészség végülis jó, de remélem nem lesz nagyon komoly bajom. Az pénz meg. Szerintem sok feleslegeset nem szoktam vásárolni, szóval így nem veszem magamra.
Lucusnak röviden tömören az volt, hogy nyugodjon meg, minden rendben lesz az idő múlasával.
Miután jól kibeszéltük magunkból a jóslatot, elmentünk kacsákat és hattyukat etetni. Vettük egy egy kiflit és leültünk a földre és úgy etettük a kacsákat.
Ezután körbenéztünk a boros bodéknál, és ettünk kenyérlángost.... Mmmm, nagyom finom volt! Ezekután elmentünk fagyizni, szóval tömtük magunkba a kajákat, így nem igazán ebédeltünk, merz nem fért belénk.
Miután az LBdélelőttünk elment, visszasiettünk a szállodába. A többiek a szobába voltak. A fiúk az ágyukon heverészve kockultak, Tünci meg nézte őket.
  - Na milyen volt? - kérdezte Tünci.
- Csodálatos - mondtuk.
- Akkor irány...
- Horány! - kiáltotta el magát Zoli.
Így indultunk vissza a molóhoz. Vagyis Zoli futott előre és közben azt ordíbálta, hogy 'Irány, horány!' engem meg Lucust Marci nevetett, Bendi meg Tünci sereghajtók voltak.... És Lucust legalább lekötötte Marci, különben bőgött volna...
Vettünk egy hatos jegyet a sétahajóra. Felmentünk rá, és a fiúk örömmel vették tudomásul, hogy van büfé. Vettünk limonádét, és kimentünk a szabadba. Leültünk egy asztalhoz, és ott beszélgettünk és nevettünk.
Iskolai poénokat mondtunk, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kivettem a táskámból az egyik telómat (mert az összeset megtartottam) megnéztem rajta a képeket... 5.-es képek voltak. Mivel Marcival és Zolival egy általánosba jártunk rögtön odajöttek. Mindegyik kép vicces volt, és mindegyik egy komoly történetet hordozott. Megnéztünk néhány videót és döltünk a nevetéstől... Mikor az utolsó képet is megnéztük... Könny szökött a szemünkbe... Mi nem négy évig voltunk együtt.... Mi tizenkét évig... És most már tényleg vége van. Az utolsó nyarunk... Ezért lesz ez a legjobb, legizgalmasabb, legőrültebb! Mert igenis a világ a miénk lehet! Csak akarni kell!
  Mikor végeztünk a sétahajózással (7 óra volt), elmentünk vacsizni a mekibe. Mikor végeztünk elindultunk vissza a mólóra, hogy jegyet vegyünk a bulihajóra. Megvettük, bementünk. És... Most érkezett el az a pillanat mikor elszabadult a pokol! Egy csomó jó dalt játszottak, amire sajátosan (érsd bénán) táncoltunk. Meg énekeltünk. A fiúk(Zoli) nem bírta megállni, hogy ne igyon, így annyit vedelt, hogy már járni sem tudott. Ledobtuk egy kanapéra, és  leültünk mellé.
  Elég részeg volt.. Öhm.. Főleh azért, mert mindenkinek neki dőlt és random dalokra kezdett rá. Meg pörgött.. És... Egy bogárral beszélgetett. Igen egy bogárral. Egyszercsak valami hirtelen dologtól vezérelve elkezdte az űvölteni, hogy "Gyerünk, Fradi, nehagyd magad!" meg ilyeneket, szóval... Ránk szóltak a biztonságiak, és erre Zoli megfogott egy üveg bort és hozzá vágta a hajóhoz.. Ránk szóltak, hogy mossuk fel. De mivel ehhez semmi kedvünk nem volt, ezért kirohantunk. A biztonságiak meg kergettek minket. Berohantunk a szállodába, de itt szét váltunk. Én felmentem a másodikra és követett egy biztonsági. Végigrohantam a szobák között, a folyosón, majd fel a lèpcsőn. A szobánkat vettem célba. A biztonságit lehagytam, én viszont még mindig futottam. A szobánk előtt mind a hatan összeütköztünk...
- ÁÁÁÁ!
- Gyorsan be a szobába! - kiáltott ránk Tünci. Beestünk és bezártuk az ajtót. Zoli télleg beesett, mert...  Hát.. bocsánat.. Has neki esett a földnek és ott feküdt.
Ilyen remek napunk volt....

Kihagyás

Nagyon sajnálom, hogy nem írtam eddig... Sok minden történt velem érzelmileg meg mindenhogy, meg nem volt ídőm! De! Most hetente minimum egy résszel szolgálok és a hétvégén... Több új részt is felrakok. 8- ig biztos kész lesz az első amit feltöltök, a második meg még az este folyamán biztos, hogy fent lesz. Azt nem tudom, hogy holnap vagy ma rakok fel még egyet, de majd még elválik. Holnap felkerül minimum egy darab...
  Jah és nagyon nagyon szépen köszönöm a hét követőt!! Számomra ez nagyon sok, és próbálok ebbe a történetbe realítani, mert... Magamat ismerve csoda, hogy eddig nem írtam ilyen... Nem reális dolgot. (Bár a betőrés... Az ilyen visszafogott izgalom lett.) De nagyon nagyon szépen köszönöm!!! Sietek a részekkel!
~♡Dorka♡^^~

Cserék

 Aki cserélni akar, nyugodtan írjon a chatben és írja meg a blog linkjét.

Június 3.

  A tegnapi nagy kalandunk után ma elég későn keltem. Már a többiek egy körben ültek, s nekem kihagytak egy helyet. Valamit már nagyon tárgyaltak ezért feltápászkodtam az ágyamból, s odaléptem hozzájuk.
- Na mi a téma?- kérdeztem meg tőlük.
- Ki akarunk próbálni valamit a listáról- válaszolt Zoli a listából fel sem nézve.
- Olyat kell- tanakodott hangosan Marci- amit a szállodában is lehet csinálni.
- Miért?- kérdezte Bendi.
- Kevesebbet kell akkor sétálnunk- magyarázott Marci Bendinek.
- Várj add csak- nyújtotta a kezét a listáért Lucus. Zoli odaadta neki. Lucus gyorsan végig futott a firkált sorokon, majd felnézett.
- Kajacsata- jelentette ki.
 Először nem tudtunk mit szólni. Úgy látszott mindenkin átfutott a szó jelentése. A szemek és az igenek egyszerre csillantak fel.
 Egymásra mosolyogtunk, majd Lucusra.
                                                          ***
 A nap lassan,de biztosan közeledett az esti vacsihoz- a kajacsatához. Egész napunk erről szólt. A reggelinél felmértük a terepet. Nagyjából megjegyeztem mindent. Még a haditervet is. Szóval, Marci ott fog lenni az ételes bódénál, hogy ügyeljen rá senki ne menjen oda ( ezt fogja mondani: - Elnézést, de itt minden penészes!) és ezzel elkerget mindenkit.
 A terep egyszerű. És a stratégia is könnyű, de azt majd később.
 7 órakor elindultunk, kicsit nevetgélve, de csak hülyének néztek minket. Az meg mégse olyan nagy baj!
  Mikor beértünk, gyorsan mindenki elfoglalta a helyét- ige az is meg volt beszélve, hogy ki melyik székbe fog ülni. Mert segíteni kell a fiúknak.
 Marcinak, de csak megtévesztőleg, kihagytunk egy helyet. Én ültem az ételes bódéhoz vezető úthoz közel- én segítek Marcinak.
 Zoli elmegy csajozni szodával- ő neki segít Tünci, akik egymás mellett ülnek.
 Bendi megdob egy mögöttem ülő csákót és vele fog csatázni, vagy mi- neki meg Lucus segít, Lucus legnagyobb örömére.
 Mikor leültünk mindenkivel összekacsintottunk és kezdődhetett is az akció!
 Bendi előttem ült. Én megdobtam a salátával, mire ő készült megdobni a sütijével. Lehajtottam a fejem így a mögöttem ülő pákót találta el, aki megfordult, s mintha ismerős lett volna nekem...
   Aztán a pákó is megragadta a kajáját és célzott Bendi felé, mi meg mind lebujtunk az asztal alá. A pákó a mögöttünk ülőket találták el, Akik szintén beszálltak a játékba.
 Az egyik asztalnál  valamelyik kisfiú játszott a telefonján.
- Dikk, ez Subway Surf-ezik!- állapítottam meg, mire mindenki elröhögte magát.
 Na igen, ez van, ha valamelyikünk megszólal.
 Visszatérve a lényegre már mindenki játszott. Gyorsan felkaptam a Mustáros bödönd és ahogy bírta a lábam futottam Marcihoz.
 Már épp valaki el akarta venni a helyét mikor fejen spriceltem a mustárral. Erre a férfi nem tudott mit szóli lelépett, Marci pluszba meg is dobta paradicsommal, ami szétplaccsancs a férfi ingén. Erre Marcival fulladoztunk a nevetéstől.
 Zoli és Tünci odamentek lányokhoz,, s még Tünci elszedte a kajájukat, Zoli középen köztük sztriptizelt. A lányok meg nyomatták vele. Na igen Zoli bírja az ilyeneket, meg a normálisakat is, de a ribikre rá van mozdulva.
 Lucus és Bendi ott maradtak a helyünkön, mivel Lucus onnan lőtte az embereket, Bendi meg még a furán ismerős pákóval harcolt.
 Én meg Marci össze vissza rohangáltunk és segítettük egymást. Egyszer mikor jött egy pali akinél volt egy fagyi és megakart azzal dobni. Marci meg hozzá vágott csomó paprikát.
 Vagy Marci akarták megtámadni, én meg lespricceltem őket mustárral.
  A kajacsatát  a szálloda igazgatója zavarta meg, aki azt mondta, hogy takarítsunk fel, és már csak 3 esélyünk van, vagy kitílt minket a szállodából. Öö...Ö. O.

Június 2.

 Reggel mikor fölkeltem, arra lettem figyelmes, hogy Lucus ül és bambán néz maga elé. Jó nagyot sóhajtottam, majd odaültem mellé.
- Na, mi van?- kérdeztem tőle.
- Van egy ötletem- kezdte.- Csináljunk egy listát az őrültségekről amit csinálunk a nyáron!
- Ez tök jó ötlet!- lelkesedtem.- És honnan jött?
- Azon gondolkodtam- kezdte-, hogy mi lesz, ha én belehalok Tünci és Bendi kapcsolatába, erről eszembe jutott a bakancslista, és innen jött az ötlet.
- Értem- közöltem.- Hol vannak Zoliék?- kérdeztem, mert tekintettem átsuhant az ágyuk felett, s nem voltak ott. Ekkor jött egy sms Zolitól.
Zoli: S.O.S.!!! Gyertek gyorsan a szálloda wellnesz részlegére!
 Nem agyon értettem mi van, de felnéztem a készülékből Lucusra.
- Gyere!- mondtam neki majd pizsamástul kirángattam a szobából.
- Dorka, mi van?- állt meg, s kikapta kezét a kezemből.
- Zoliék bajban vannak. Vagyis- mondtam.- Az üzenet ez: S.O.S.!!! Gyertek gyorsan a szálloda welnesz részlegére- néztem rá. Az arcán értetlenség árnyalatai villantak meg.
- Oké, ha ők bajba kerülnek, és segítséget hívnak, akkor tényleg baj van! Siessünk!- mondta. Mind a ketten elkezdtünk rohanni a wellneszhez. Természetesen a futás nem a legjobb megoldás, főleg ha az ember közben trappol, de nekünk sietnünk kellett. Mert Lucus érvelésének igazat adok. Ismerem Zolit és Marcit. Nem kérnek csak úgy segítséget.
 Mivel a welnesz lent van a földszint alatt, s mi a legfelső szinten lakunk ( 111-es szoba) ezért a lépcső házban nagyon kellett sietnünk. Minden lépcsőfok közelebb vitt minket Zoliékhoz. Mikor nagy hébbel- bajjal leértünk a földszintre a portás már ott volt. Megmutatta merre van a wellnesz és rohantunk le.
 Már épp mentem volna be a medencékhez, mikor Lucus visszarántott. Elöször kérdőn néztem rá. Majd előre mutatott. Két rabló állt a wellneszben. Zolit és Marcit nem láttuk, ezért nem akartunk odamenni, mert sehol nem voltak a fiúk.
- Hívd a rendőrséget!-suttogta Lucus. Benyomtam 107-et, s mikor a rendőrök felvették rögtön belesúgtam:
- Jó napot! Segítsenek! Balaton füreden vagyunk, egy szállodában, amibe betörtek a betörők, és két barátunk meg eltünt! Jöjjenek ki gyorsan!- suttogtam. Lucus és én már egymás kezét fogtuk a félelemtől mi lesz, ha kijönnek a rablók és minket is elkapnak?
 Mikorra kiértek a rendőrök, gyorsan bejöttek és bementek a wellneszbe. A rablókat elkapták, mi meg megtaláltuk Marcit és Zolit a takarító szertárba zárva. Mikor Bendi és Tünci lejöttek kézen fogva megkérdezték, hogy hova tüntünk, mi meg mindent elmondtunk. Természetese ők is megijedtek.
 A kihallgatások után felmentünk a szobába, s Luca ötletére össze írtunk dolgokat, hogy mit lehetne csinálni. Elég nagy hülyeségek.
 Ebéd után lebaktattunk a strandra, hogy kikapcsolodjunk, és elfeledjük a reggel történteket.
 Marci és Zoli megfeledkezve az egészről egész végig hülyültek. Példának példájául a vízben leöntötték magukat sörrel. Igen ők így feledkeztek meg mindenről.Egyre jobban meglátszik, hogy Tünci és Bendi járnak. Aminek Lucus nagyon nem örül. Egész végig szontyolódva ült mellettem, s csak bambult ki a fejéből. Nem szeretem, ha ilyen szomorú.
 Amikor bent voltunk egyszer a vízben Bendi beúszott Tünci alá, majd felemelte. Természetesen Tünci sikított, Marci meg Zoli meg Húúúúú-ztak.
 Na igen. Mindenki máshogy fogja fel a dolgokat.