Június 5.

Öhm... Most vagyunk ott, higy már csak egyetlen egy esélyünk van, de... Jó, igen arra nincs magyarázat, hogy egész végig rohangáltunk, ugráltuk, beugrottunk a portáshoz... De attól ez még nem nevezhető vendég zavarásnak, ugye? De hát... Öt évesek kergettek. Na, jó mindennek meg van a maga története.
Az egésznap úgy kezdődött, hogy bekopogtattak az ajtónkon.
- Arg... - morogtunk.
- Nyissa már ki valaki - nyöszörgött Zoli.
- Jólvan - feleltem. Kikászálodtam az ágyból, és kinyitottam az ajtót.
- Oh, elnézést a zavarásért - kezdte egy nő, aki a fián tartotta a kezét. Mögötte még két fiú mosolygott rám.- Csak mára szeretném, hogy vigyázzanak a gyerekekre.
- Ööö... Rendben - bólintottam félálomban.
- Ő itt Flórián - mutatott az előtte álló fiúra. - Ő Sanyi - mutatott a bal oldali. - Ő meg Dórián.
- Oké. És mit kell csinálnunk? - kérdeztem naivan.
- Csak vigyázni rájuk, és hát.. Minden mást.
- Jó - bólintottam. - Mikor jönnek vissza?
- Este 6 körül.
- Rendben - bólintottam.
- Akkor én - puszilta meg a fiúkat. - Megyek is - mondta. - Mégegyszer köszönöm, szia.
- Hello - köszöntem vissza. - Öh... Gyertek be - mondtam. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen kis ördögökről van szó... Azt gondoltam, ha valami probléma is lesz, hatan vagyunk 18,19 évesek, ők meg hàrman... És csak öt évesek.... Ááh... Ezek.. Ezek rosszabbak, mint Voldemort! De komolyan! Inkább lennék Harry Potter, minthogy megint ilyet csináljak. Na, de... Hogy miért is vagyok ilyen tapasztalt?
Mikor bevittem a fiúkat a szobába, már ott elkezdtek engem "terrorizálni" vagyis nekem estek.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! - síkitottam.
- Mi a jó édes retek?! - csattant fel Zoli.
Mikor meglàtta, ahogy a három kicsi lefog a földre és konkrétan fogolyként tartanak, rögtön felpattant, és odajött.
- Na most kisfiúk kipróbáljuk mi az a telefonos kockulás - mondta Zoli csalógatóan és a fiúk elengettek.
Én gyorsan felálltam.
- Tessék, telefon játszatok - adta nekik a telefonját Zoli.
Kikapták a kezéből és elkezdte rajta játszani.
- Örök hàla - mondtam.
- Keltsük a többieket - javasolta. - Nehéz napunk lesz.
Gyorsan felkeltettük a többieket és felöltöztünk.
- Flórián, Sanyi, Dórián - szóltam nekik. - Megyünk le reggelizni.
Gyorsan odarohantak hozzánk. Zoli nyújtotta a kezét, hogy elvegye a telefonját, mire Sanyi kikapcsolta (!) és zsebre rakta (!!!). Zoli csak megvonta a vállát a nap végén csak vissza kapja...
Miután futottunk a kisfiúk után leértünk a reggelizőbe, és megreggeliztünk ami a kelleténél tovább tartott, mivel ezek nem mindent esznek ám meg.. Jó, hogy össze nem rágtatták velünk az ételt! De most ez halál komoly! És ez még nem minden!
Csak azt voltak képesek megenni, amit mi nem, és egy csomót hagytak belőle... Mi meg biztos nem esszük meg....
A reggeli maga a hab a tortán volt! A délelőtt még valahogy elment, mert  a telefonunkat odaadtuk nekik, hadd játszanak rajta, de a délután.... Ugye ők még ovisok és alszanak délután. Namost csak akkor voltak hajlandóak aludni, ha látták, hogy mi is alszunk. Mivel nem aludtuk ki magunkat, ezért nem is bántuk annyira ezt az egész alvásos dolgot... De aztán amire ébredtünk... Arra ébredtünk, hogy fogselyemmel (?) összevagyunk kötözve! Ez most nem vicc. Valakinek kilopták a fogselymét és egymáshoz kötöztek minket... De ahhoz képest, hogy csak öt évesek... Ahhoz képest nagyon erősen csinálták.
- Öh... Flórián, Sanyi, Dórián! - kiáltottam, mire előbukantak.
- Igen?
- Eloldoznátok?
- Nem - mondták.
- Szerintem ordibáljunk - mondtam.
- És mégis mit? - kérdezte Bendi. - Azt, hogy öt évesek fogságban tartanak?
- Mondjuk - vontam meg a vállam (már amennyire tudtam).
- Egy.. Kettő... Három...
- ÖT ÉVESEK FOGSÁGBAN TARTANAK!!!! - kiabáltuk sokszor, és egyre hangosabban, míg ki nem fáradtunk.
- Ezek amúgy hol vannak? - kérdezte Tünci.
- Gőzöm sincs - mondtam.
- Szerintem próbáljunk meg felállni - javasolta Lucus. Na most... Ha hat 18 éves össze van kötözve, erősen fogselyemmel, és próbálnak felállni... Akkor nem járnak sikerrel. Ezt tapasztalatból mondom.
Először megpróbáltunk felállni, de sajnos nem nagyon sikerült felállni. Másodszor kitörni, de olyan sok és szűk volt az egész, hogy nem nagyon sikerült. Ezután megpróbáltuk úgy, hogy előbb a fiúk, azután a lányokat húzva, állunk fel. Ez végül sikerült.
- És most? - kérdeztem.
- Keresünk egy ollót - válaszolt Marci. Szóval a kis szobában kezdtünk kutakodni, majd végül találtunk is egyet nagy nehezen. Valaki megfogta, furcsa kézmozdulattal megfordította, és elvágta a fogselymet, és kiszabadultunk. Ekkor megkezdődött az ötévesek támadása, elkezdtek szívószálból papírgalacsinokat köpködni ránk. Síkitozva rohantunk kifelé, és mikor elhagytuk a szobát elfutottunk jobbra. Éreztük, hogy követnek minket és köpködnek ránk. Lerohantuk a földszintre és beugrottunk a porta mögé. A portás először furán nézett ránk, de mikor meglátta, hogy a fiúk papírgalacsint köpködnek, ő is lebukott mellénk.
- Kik ezek a fiúk? - kérdezte.
- Flórián, Sanyi és Dórián. Egy nő adta nekünk őket oda.
- És már válaltátok el őket? - kérdezte.
- Ez jó kérdés, miért is válaltuk el őket? - nézett rám Lucus, és vele együtt mindenki.
- Félálomba voltam, felőlem a kezemet is megkérhette volna!
-  Jó, jó igazad van. Legközelebb, akkor nem Dorkát küldjük ki...
Ekkor ránk köpdösték a három ötéves a szinte összes papírgalacsint.
- Na, mi most megyünk - mondta futva Marci és már futottunk is balra...
Balra a társalgó, és a nyugdíjadok része volt, szóval... Nagyon jó helyet választottunk, remek helyet.
Öreg nénik és bácsik kiabáltak rànk, hogy mit randalírozunk itt a szállodában. És most amúgy tele van a panaszkönyv velünk, de nem baj. A társalgóban találtunk wc-t ahová bebujtunk. Egyszercsak hangokat hallottunk, az ötévesek hangját. Annyira izgultunk, hogy levegőt is elfelejtettünk venni.
Kimentek. Mi is kimentünk a fülkéből, és akkor körbe támadtak minket, míg nem egy helyre nem tereltek. Ott megint összekötöztek minket fogselyemmel. Azért nem ellenkezdtünk, mert nem akartuk, hogy nyálkás papírgalacsinnal köpködjenek minket.
Így voltunk összekötözve hatig mikor jött az anyukájuk. Mikor meglátta az egészet rögtön mindent megértett és elnevette magát. Minket kiszabadított, de még mindig nevetve. Ezután jött a fejmosás a szálloda vezetőségétől... És már csak egy lehetőségünk van... Soha többet nem fogunk gyerekekre vigyázni az fix.